Akik az életeddel játszanak

Ez a könyv egy egészségügyi katasztrófa katasztrofális kezelésének történetét mondja el. A szerző összegyűjtött minden, de tényleg minden adatot pro és kontra, és a 2021-es évet, a harmadik és negyedik járvány-hullámot tárja elénk szinte napi bontásban. Ki mit tett jól vagy rosszul? Ki mit rontott el? Megfelelően kezelte-e a kormány a Covid-járványt? Nem, sőt nagyon nem.

Az író szorgalmas nyomozás után felveti azt is, hogy akik 40 ezer magyar halálát okozták, azokra várhat-e valamilyen felelősségre vonás? Ott sorakoznak a nevek: kik, hol, mikor mit követtek el, amiért akár a rácsok mögé is juthatnak? Valóban törvényellenes volt a vakcinázás? Kísérleti alanyok voltak-e a magyar oltottak? Szóba kerülnek az oltásellenesek, a vírustagadók, a sokszor egészen képtelen összeesküvés-elméletek megrögzött hívei és állításaik. Ám az is olvasható e lapokon, hogy csakugyan elméletek-e ezek, vagy némelyiknek van valós alapja? Hiszen keringenek nyugtalanító hírek, sőt tények is.

A szerző okkal ostorozza a manipulált és manipuláló médiát. Eközben kitekint a világra és megírja azt is: immár bizonyított, hogy a koronavírus nem természetes úton jött létre, azt Kínában biológiai fegyverként tenyésztették ki. Milyen hatása volt, van és lehet világunkra a Covid-19-esnek? Hány oltást kell még elszenvednünk? Vagy azoknak lesz igazuk, akik szerint ez is csak egy alacsony halálozású járvány a többi között? És mit tettek azok, akik oltás nélkül szereztek sokkal erősebb védelmet, mint az oltottak?

Tisztelt Olvasónk!

A Könyv Népe Kiadó saját és forgalmazott könyvei megrendelhetők a kiadótól az alábbi táblázat kitöltésével, valamint megvásárolhatók online és személyesen a Líra, a Libri, a Láng Téka és a Tótágas könyvesboltjaiban.

Amennyiben Ön közvetlenül a kiadótól rendeli meg a könyvet, akkor 20% kedvezményt adunk. A kedvezményes ár felett a csomagolás- és postaköltség a vevőt terheli. A csomagot – benne a könyvvel és a számlával – futárral vagy postán, küldjük el Önnek.

Fizetési módok:

1. Utánvét. A csomag árát a kézhezvételkor kell kiegyenlítenie.

2. Banki átutalás. A pénz beérkezése után postázzuk a csomagot. Amennyiben az utalási bizonylatot
beszkennelve elküldi e-mail címünkre: interdp@t-online.hu a postázást azonnal megkezdjük! Bankszámla
számunk: 12100011-10570315-00000000
Könyv Népe Kiadó Kft., 1037 Budapest, Bokor u. 1-5. Átutalásnál a „Közlemény” rovatban kérjük
feltüntetni a megrendelt könyv címét!

"*" a kötelező mezőket jelöli

A megrendelt könyv szerzője
Nemere István
A megrendelt könyv címe
Akik az életeddel játszanak
Ár a könyvön
2970 Ft
Online ár összesen:
A Szállítási és csomagolási díjat ebből a táblázatból tudja kiszámítani.
Ár: 0 Ft
Szállítási adatok
Számlázási adatok
Átutalás vagy utánvét
Adatvédelem*
ÁSZF*
* A csillaggal jelölt adatok kitöltése, illetve elfogadása kötelező!
2970 Ft
2.376 Ft
Megrendelem
A szerző további könyvei

Nemere István

Kémkirálynő

Tovább
Ajánlataink

Nemere István

Kémkirálynő

Tovább

Horvát Éva - Cseh Viktor

Kidőlt tölgyek, szétszórt magvak

Tovább

Benjamin Netanjahu

BIBI – A TÖRTÉNETEM

Tovább

Robert C. Castel

Függőleges koporsó

Tovább

David G. Marwell

Mengele / A halál angyalának leleplezése

Tovább

Mervay Mátyás

A cserben hagyott hazafi – Zsidómentés a háborús Sanghajban

Tovább

Jonathan Sacks

Kéz a kézben

Tovább

Dr. Nádor György

A nyilaskereszt árnyékában

Tovább

Sárdi Mária

Kislány a pokolban

Tovább