Mervay Mátyás

Mervay Mátyás, New Yorkban élő magyar történész, pedagógusszülők legidősebb gyermekeként – két testvérével – a Pest megyei Pátyon nevelkedett. A szentendrei gimnazista évek, és az ELTE Bölcsészkara után nekivágott Keletnek, és előbb Oroszországban, majd Kínában próbált szerencsét.

 

A tiencsini öt meghatározó év alatt elsajátított mandarin nyelv segítségével, a rangos Nankai Egyetemen modern kínai történelemből diplomázott, közben fizetéskiegészítésként angolt tanított, szabadidejében pedig beutazta az országot. A Peking melletti kikötővárosban, ahol egykor az Osztrák-Magyar Monarchia gyarmatosított pár utcácskát, rátalált az azóta is kutatott szakterületére.

 

A Monarchia, ill. utódállamai és Kína közötti kapcsolatok témájában először a Kelet-Ázsiába menekült első világháborús osztrák-magyar hadifoglyok történetének feltárásával ért el sikereket. A nemzetközi publikációt amerikai doktori ösztöndíj és tudományos karrier követte.

 

A New York Egyetem doktorandusza és oktatójaként munkájában egyre inkább a huszadik század első felében Kínába kivándorolt közép-európai közösségek sorsa felé terelődött a figyelme; így jutott el a magyar Komor Pálhoz, és a sanghaji zsidó menekültek történetéhez, amelyet most regényes tényirodalmi könyvében tár a magyar nyelvű közönség elé.

 

 

A szerző könyvei

Mervay Mátyás

A cserben hagyott hazafi – Zsidómentés a háborús Sanghajban

Tovább
A szerző könyvei

Mervay Mátyás

A cserben hagyott hazafi – Zsidómentés a háborús Sanghajban

Tovább