Raoul Wallenberg – Mítosz és valóság

A könyv szerzője Lajos Attila, Svédországban élő, Erdélyben született magyar történész, a växjöi egyetem tanára és kutatója.

Ha röviden összefoglalnánk, amit az emberek többsége Raoul Wallenbergről tud, azt kellene mondanunk: egy majdnem hercegi származású, mesebeli északi országból jött keresztény fiatalember zsidókat mentett Budapesten. De az élet és a történelem ennél jóval bonyolultabb kérdéseket vet fel: hajthatatlan erkölcsi indítékokból cselekedett Wallenberg? Került valaha olyan helyzetbe, amikor ez a hajthatatlan erkölcs hősies cselekedetet követelt meg tőle? Megegyeznek Wallenberg cselekedetei a hős mintaképpel, vagy a wallenbergi hősalak csak egy utókonstrukció?

Ennek a könyvnek az a célja, hogy minél többet feltárjon abból, amit Raoul Wallenberg valóban tett Budapesten, hogy megállapítsa, milyen bizonyítható háttere van a Raoul Wallenbergi hősalaknak. Mivel a hőst nem lehet az általa megmentett áldozatok bemutatása nélkül megvizsgálni, a szerző megpróbálta a zsidók áldozat mivoltát is vizsgálat alá venni. Az, amit a Hős megjelenése először visszaad, az a remény. Ő az, aki cselekedni kezd az áldozatokat megbénító körülmények között, ezzel megszüntetve a tehetetlenség és a reménytelenség látszatát. Ő az, aki jelenlétével visszaállítja az élet egyik alapvető feltételét: a remény és a valóság közötti harmóniát. Ez történt Wallenberggel is, és a Mítosz megszületett. Raoul Wallenbergnek, a második világháború egyik örök, legnagyobb hősének ma világszerte szobrokat emelnek.

Tisztelt Olvasónk!

A Könyv Népe Kiadó saját és forgalmazott könyvei megrendelhetők a kiadótól az alábbi táblázat kitöltésével, valamint megvásárolhatók online és személyesen a Líra, a Libri, a Láng Téka és a Tótágas könyvesboltjaiban.

Amennyiben Ön közvetlenül a kiadótól rendeli meg a könyvet, akkor 20% kedvezményt adunk. A kedvezményes ár felett a csomagolás- és postaköltség a vevőt terheli. A csomagot – benne a könyvvel és a számlával – futárral vagy postán, küldjük el Önnek.

Fizetési módok:

1. Utánvét. A csomag árát a kézhezvételkor kell kiegyenlítenie.

2. Banki átutalás. A pénz beérkezése után postázzuk a csomagot. Amennyiben az utalási bizonylatot
beszkennelve elküldi e-mail címünkre: interdp@t-online.hu a postázást azonnal megkezdjük! Bankszámla
számunk: 12100011-10570315-00000000
Könyv Népe Kiadó Kft., 1037 Budapest, Bokor u. 1-5. Átutalásnál a „Közlemény” rovatban kérjük
feltüntetni a megrendelt könyv címét!

"*" a kötelező mezőket jelöli

A megrendelt könyv szerzője
Lajos Attila
A megrendelt könyv címe
Raoul Wallenberg - Mítosz és valóság
Ár a könyvön
1.800 Ft
Online ár összesen:
A Szállítási és csomagolási díjat ebből a táblázatból tudja kiszámítani.
Ár: 0 Ft
Szállítási adatok
Számlázási adatok
Átutalás vagy utánvét
Adatvédelem*
ÁSZF*
* A csillaggal jelölt adatok kitöltése, illetve elfogadása kötelező!
1.800 Ft
1.440 Ft
Megrendelem
Ajánlataink

Horvát Éva - Cseh Viktor

Kidőlt tölgyek, szétszórt magvak

Tovább

Dr. Nádor György

A nyilaskereszt árnyékában

Tovább

Mervay Mátyás

A cserben hagyott hazafi – Zsidómentés a háborús Sanghajban

Tovább

Sárdi Mária

Kislány a pokolban

Tovább

Nemere István

Kémkirálynő

Tovább

Jonathan Sacks

Kéz a kézben

Tovább

Benjamin Netanjahu

BIBI – A TÖRTÉNETEM

Tovább

Robert C. Castel

Függőleges koporsó

Tovább

David G. Marwell

Mengele / A halál angyalának leleplezése

Tovább