Rítus és higiénia
A zsidó vallási törvények szigorú szabályai szerint élő zsidóság általában higiénikusabban élt, hiszen naponta többször is kezet mosott, és legalább hetente egyszer tetőtől talpig megfürdött. A rituális fürdő, a mikve kötelező használata pedig tovább segítette a test tisztántartását. A rituális tisztálkodás valódi higiénés normák betartásával párosult, ami járványok idején különösen látványos volt. A vallási kötelezettségek, melyek a higiénére vonatkoztak, gyakran profán értelmezést is kaptak. A zsidóság elkülönülése azt eredményezte, hogy járványok idején kevesebben betegedtek meg a zsidó közösségekben. Ez jó okot adott arra, hogy bűnbakot lássanak a zsidókban. Egy a vérvádhoz hasonló vád terjedt járványos időszakban a zsidók ellen, ez pedig a kútmérgezés vádja, amely a középkor és az újkor folyamán rengeteg pogromra adott okot.
Bűnbakkeresés
A víz és a levegő mérgezésével vádolt zsidó közösségek váltak járványok idején a betegség elterjesztésének első számú felelőseivé. Ez jó okot adott, az egész Európában fellángoló antiszemitizmus terjedéséhez. A járványos időszakok állandó kísérőjévé váltak a zsidók. Az első ilyen vád, az attikai pestis idején merült fel. Thuküdidész, görög történetíró munkájában olvasható először a víz (víztározó, kút) mérgezési feltételezés, ami a keresztes hadjáratok idején a forrásmérgező szaracénok, később pedig a kútmérgező zsidók toposzában testesült meg. A szándékos kútmérgezéssel megvádolt zsidókat, amellyel járványok idején vádolták őket, máglyahalállal büntették. “Ebben az időben mindenfelé összefogdosták, és megégették a zsidókat, javaik uraikra maradtak”. 1348 telén és azt követő évben szinte minden nagyobb városból maradt fenn híradás zsidók elleni pogromokról, Brüsszelből, Freiburgból, Kölnből, Drezdából, Barcelonából. A zsidók elleni pogromok tömeges számának csak két pápai bulla kiadása próbált valamelyest gátat szabni, de a siker elenyésző volt. A legnagyobb méretű, járványos betegségből kialakult pogrom Spanyolországban bontakozott ki ebben az évben, ami a zsidó lakosság száma az egynegyedére csökkent.
Philip Ziegler a Fekete Halálról írt munkájában a következőképpen ír a zsidókról, mintha a pestis szándékos terjesztői lennének: “sok kút vizét mérgezte meg a közeli emésztőgödörből beszivárgó szennyvíz. A zsidók, akik az átlagnál nagyobb figyelmet fordítottak a higiénére, az ivóvizet kutak helyett inkább nyílt patakokból merítették. Ez a szokás, amelyen a szokásos körülmények között csupán csudálkoztak volna az emberek, a járvány miatt gyanússá vált.”
Az, hogy egy zsidó ember rituálisan tiszta vagy tisztátalan-e, központi kérdés, ami szabályozza részvételét a mindennapokban és a szertartásokban. A mikve a zsidóság számára a tisztaság és szentség kettőségét hordozza, és az ortodox zsidó élet legszervesebb része. Az elkülönülés gondolatát, a szimbolikus határok áthághatatlanságát a mikve szimbolizálja a leginkább. A mikve nem csupán fürdésre-tisztálkodásra kialakított építmény, hanem vallási intézmény, ahol az elvégzett rítusok sora szigorú rendszerbe illeszkedik. A rituális alámerülés isteni parancsolat, tehát kötelező érvényű az ortodox zsidó család életében.