Interjú Dési Péterrel, a Könyv Népe Kiadó ügyvezetőjével
Legutóbbi beszélgetésünk az idei Ünnepi Könyvhéttel kapcsolatban kezdődött és zárult. Mi történt azóta?
Mondhatnám azt, hogy ami eddig volt, az már nem lesz ugyanaz a jövőben. Nagyon remélem, hogy ez az állítás a könyvekre nem igaz, ám annál valószínűbb, ami a Közel-Keletet, s azon belül Izraelt érinti. Sajnos nem tudom megkerülni az elmúlt időszak történéseit. Gloria unokámmal éppen színházba készültünk – ez számomra mindig örömünnep –, s közben már a szörnyűség híreit néztem és hallgattam a mobilomon. Nincs kétségem afelől, hogy a zsidó állam győztesen, megerősödve, belső erőit a szükséges módon és mértékben átszervezve kerül ki ebből a háborúból. Biztos vagyok benne, hogy a szenvedéstörténetet újabb, az eddigieknél is nagyobb sikertörténet követi.
Ennek minden normálisan gondolkodó ember örülne. Van valamilyen alapod, saját élményed ezzel kapcsolatban?
Igen, egy picike sztori. Mivel még nem éltem 1944-ben, az élmény annyiban saját, hogy a családi legendáriumunk őrzi, amit a „Kisdobos becsületszavamra” című könyvemben is megörökítettem. Ha megengeded, idézem. „A Nagyim elmesélte, hogy amikor a gettóba betörtek a nyilasok, rugdosták az ajtót, és ordítottak: ‒ Nyissák ki, vagy betörjük! De ő nem nyitotta ki, hanem visszakiabált: ‒ Itt idős, beteg emberek laknak, mit akarnak? Takarodjanak innen! ‒ És láss csodát, kisfiam – mondta a Nagyim –, a nyilasok elmentek. Megsegített minket az Örökkévaló. Ha kimész, láthatod a rúgások nyomát az ajtón. Lefestettük, ahogy tudtuk, de az ajtót azóta sem lehet rendesen kulcsra zárni. Kimentem, megnéztem, tényleg ott voltak a rúgásnyomok. – Én másképp intéztem volna el azt a nyilast – mondtam a Nagyinak. – Mégpedig jóslással. Tudod, van az a jóslás, amikor megfogjuk a másik kezét tenyérrel felfelé, és mutatjuk a vágásokat: Duna-vágás, Tisza-vágás, pofonvágás – és durr, lecsavarunk neki egy jó nagy maflást. A Nagyim ezen nevetett és azt mondta, ez még neki sem jutott volna az eszébe. De megjegyzi, hátha szüksége lesz rá, bár nem valószínű, hogy újra körbekerítik palánkkal ezt a részt itt, a hetedik kerületben.”
Az idei könyvhetet egy másik, kifejezetten zsidó témájú és hátterű rendezvény, az EMIH által szervezett és támogatott Sóletfesztivál követte. Mi volt a szerepe a KNK-nak?
A jelenlét, a közvetlen találkozás és kommunikáció az olvasókkal. Bár ezen a szuper hangulatú eseményen nem a könyvek játszottak főszerepet, ezzel együtt remek eladási számokkal zártuk a fesztivált.
Térjünk rá a kiadóra. Lehet már tudni, hogy az idén mely könyvek lettek a legsikeresebbek?
Az eladási statisztikák szerint még mindig David G. Marwell Mengele könyve vezet, ezt követi Robert C. Castel Függőleges koporsó, Jonathan Sacks Kéz a kézben, Sárdi Mária Kislány a pokolban, és Nemere István Kémkirálynő című kötete.
Példányszámokat tudhatunk?
Nem. Ezek, és a hasonló kérdések – például mennyibe kerül a nyomda, milyen honoráriumot kapnak a fordítók, a szerzők – üzleti titoknak számítanak. Legyen elég annyi, hogy könyveink gyártási mutatói négy számjegyűek.
Mi várható még ebben az évben?
Hanuka előtt szeretnénk megjelentetni az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu BIBI: A történetem című világsikerű könyvét, valamint Mervay Mátyás történész A cserben hagyott hazafi – Zsidómentés a háborús Sanghajban című kötetét. Már mindkettőre szép számban érkeztek előrendelések. Megelőzve a kérdést: természetesen javában készülnek a jövő évi terveink, de ezekről majd legközelebb…